Táborszervezés

Avagy: hogyan lesz egyházközségi tábor?

A legtöbb ember, amikor egy táborról hall, azt egy szórólapról olvassa. Valahonnan a kezébe nyomják neki vagy egy családtagjának (pl. gyermekének a hittanon), s arról olvasgatja az információkat, hogy “hova, mikor, mennyiért, mit kapok ennyiért”, stb. Persze végigböngészve az adatokat realizálódik benne, hogy ez érdekli, vagy drága, nem jó az időpont. Vagy az, hogy “márpedig ide el fogsz/fogunk menni”. De elég hosszú az út addig a szórólapig. Úgyhogy ebben a kis cikkben arról olvashatnak, hogy hogyan is szervez tábort Zsolt atya.

A dolog onnan indul, hogy akarunk-e tábort. Persze teljesen más akarni és tenni, de nem akarásnak nyögés a vége. Én fontosnak tartom, hogy legyen tábor, mert ott remekül lehet közösséget építeni. A jó programokon összekovácsolódik a csapat, ami valószínűleg otthon is kitart az egységben. Elmenni egy ismerős környezetből ismeretlenbe pedig azért fontos, hogy mindenkinek ugyanannyira “új” legyen a szituáció. S a “más környezet” elő tudja hozni az igazi énünket. Úgyhogy a tábor az akarattal kezdődik.

Aztán kell lehetőség, amit kihasználhatunk. Ez legtöbbször egy pályázati forrás, amit elnyerhet az egyházközség. 2018-ban 875.000 forintot nyertünk, 2019-ben 945.000-et, tavaly pedig 4.999.998 FT pénzösszeget nyertünk 5 közösségi program szervezésére. Soknak tűnik, ugye? Pedig nem az…

Az Egyházmegye nagyon sokat segít a programjaink lebonyolításában, amit innen is szeretettel és hálával köszönök meg. S a forrás felkutatásában, elnyerésében és az utólagos gondozásában rengeteget állnak mellénk.

Amikor megvan a forrás is, akkor indul a szervezés. Kell helyszín, ahol aludhatunk, ehetünk, ahonnan elindulhatunk a programjainkra. Vagyis egy (valamennyire) kulturált, használható, s persze megfizethető helyszín. Ez volt nekem már 10-ik alkalommal a bogácsi katolikus plébánia közösségi diákszállója. A miheztartás végett, itt egy éjszaka 1.500 ft (szorozzuk be 40 fővel és 6 éjszakával…), s bár nem egy 4 csillagos szálloda, de mégis jó. A táborozókat 2 nagy szobában helyeztük el (fiúk és lányok), ahol szem előtt voltak. (Tudjuk, hogy ez milyen fontos). Mindig vasárnap indultunk el, szombaton érkeztünk haza. Miért hat nap? Mert így több az együt töltött idő. Ráadásul a vasárnapi szentmise volt a kiindulópont.

Persze a programokat is előre le kell szervezni. Felhívni éttermeket, strandot, boltot, igényelni szállítóleveleket, lebeszélni kirándulás helyszíneket, böngészni térképet, számolni kilómétereket és persze egyezkedni. Alkudni állandóan, mert három programból megspórolva 10.000 ft egy extra fagyizás. Keresni kell új helyszíneket, hogy ne legyen unalmas nekem sem.

Aztán, mikor már megvan minden időpont és helyszín, ezek mellé még kell egy segítő csapat, akik vállalnak főzést, mosogatást (az volt a legtöbb), takarítást, programvezetést, vannak (kivitelezhető) ötleteik. S persze nem csak tanácsot tudnak adni, hanem két kezi munkájukkal is támogatják programjaink minőségibbé tételét. Megbeszélések a segítőkkel, amikor összeáll a menü is, kidobunk és beemelünk programokat, mindent letisztázunk.

Ezek után jön csak a szórólap. Azt meg kell szerkeszteni, hiszen kell rá jelentkezési lap, programleírás, GIRO engedély, felszerelés lista, stb. Ennek praktikusnak és valamennyire látványosnak kell lennie, hogy felkeltse a figyelmet. Hiszen a szülő, aki ránk bízza gyermekét, ez alapján fog telefonálni, vagy nem…

Amikor megvannak a jelentkezők, akkor egy szülői megbeszélés jön persze, majd az indulás. Szentmise, aztán fel a buszra és gyerünk… Ekkor élvezzük ki/dolgozzuk végig a hetet. Sok probléma merül fel ekkor is (pl. időjárás), amikre sokszor már előre felkészültünk, de néha a helyszínen kell improvizálni. Ekkor lépnek elő a mosogató, főző csoda-nagymamák, a mindig mosolyogni képes szülők, s persze a huncut mosolyú, ablakokra (is) veszélyes gyerekek. Ekkor jönnek az éjfélbe nyúló lelki beszélgetések, s persze ekkor alszanak el leghamarabb a horkolók… Egy hét, amiben van szentmise, játék, énektanulás ima, strand, (sok-sok) Panadol, sárga sapka, vízi-dodgem és dínó-fogócska. S milyen jól megfér egymás mellett a középkori lakoma és a vattacukor…

S persze mindenről számla kell. Mert a hazaérkezés után minden megy a könyvelésbe, annak rendje és módja szerint. Ez után jön a sok fénykép és videófelvétel összeszerkesztése, egy kis emlék összeállítása. Persze ehhezis tudás és felszerelés kell, hiszen egy minőségi video szerkesztő nem olcsó, s a rá fordított időnek látszania kell a végeredményen. Úgyhogy, íme: itt a 2020-as egyházközségi táborunk videója:

Ez után megyünk az egyházmegye felé ismét. Minden számlát, névsort, menetlevelet, megbízásokat scannelni kell, egységesíteni, hitelesíteni, postázni vagy mail-ben küldeni. S persze bízni abban, hogy “fentről” nem köt bele senki. Mert ha igen, akkor kell hiánypótlás, újra scannelés, hitelesítés, stb.

S persze reménykedünk abban, hogy a tábor után is találkozunk a táborlakókkal. Újra. Legalább vasárnap, a szentmisén. S ha jól dolgozunk, akkor a végén talán kiérdemeljük a legszebb tábort a Mennyországban. Ahol nincs szúnyog, s a tábortűznél maga Jézus vezeti majd az éneket. S elmondhatjuk majd: hazatértünk

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük