Közösségépítési gyorstalpaló

Az ember társas lény. Már évezredekkel ezelőtt is közösen vadásztak őseink a mamutokra. Közösség építette az ókori világ csodáit is együtt építették, háborúikat együtt vívták egymás ellen. Ez a közösségépítési igény egyrészről egyszerűbbé tette az életet, hiszen könyebb volt megvédeni magukat, vagy élelmet szerezni, másrészt viszont magával hozta az egyének elvérárásait a közösségen belül, ami ugyebár konfliktusok forrása lehetett.

Persze az idő haladásával a közösségek céljai, összetétele vagy lehetőségei változtak, az aktuális történelmi szituációnak megfelelően alakultak – emelkedtek fel, vagy tűntek el. A társadalom egészséges rendjébe tartozik ezeknek a társaságoknak a kialakulása vagy megszűnése. S ezen cikk inkább a vallási közösségek alakulásával, fennmaradásával kapcsolatos gondolatokat fog tartalmazni.

Mint katolikus plébános már három egyházközség vezetőjeként szolgálhattam eddigi papi pályafutásom során, s az időközben összeszedett tudás alapján elmondhatom, hogy közösséget építeni nem lehetetlen. Csak akarat és némi jószándék kérdése.

Amikor közösséget kezdek építeni, először a felmérés időszaka kell, hogy véget érjen. Megismerni az embereket, a lehetőségeket, a határokat. Mert hiába akarok én valahol ifjúsági hittant, ha csak idősek ülnek a padokban. Hiába akarok énekkart, ha nincs rá igény, s persze fölöslegesen tervezek buszos kirándulást, ha mindenki inkább a saját autójával akar a zarándokhelyre elérkezni. Vagyis a helyi igényeknek megfelelően kell elkezdeni a csapatgyűjtést. De a jó döntés meghozásához előbb fel kell mérni a környetetet. Ez persze nincs meg azonnal, sokszor nagyon sok időbe telik mire ÉN megismerem a közösséget, és a KÖZÖSSÉG megismer engem. El kell menni családokat látogatni, házat szentelni. Kilépni a Plébánia falai közül és elmenni az emberekhez. Aztán jön a következő lépcső.

A varázsszó a közösség építésének sorában szerintem a PROGRAM szavacska. Mert nagyon szép a Szentmise, de nem elég arra, hogy abból növekedni tudjon egy (mondjuk ki) kissé elhanyagolt közösség. Sok ilyet láttam már, hiszen nem mindenhol vannak 100+ fős közösségek (bár egy ilyet kellett otthagynom Geszteréden), ahol nagy mennyiségben vannak aktív tagok. De nem lehetetlen másik ilyet létrehozni. S szerintem ebben sokat segítenek a programok. Kirándulások, táborok, liturgiák, közös főzések. A családlátogatások erről is szólnak, hogy a megismert emberekkel-gyerekekkel ne csak az iskola falain belül találkozzon az atya, hanem a magánlakások asztalainál, falai között is. Vagyis az első ilyen fontos lépcső egyike a közösségi programszervezés.

A KÖZÖS munka, étkezés vagy ünneplés alapvető emberi igény. Hiszem, hogy a templomi szentmisén találkozni legalább annyira építő jellegű, mint közösen vágni a füvet, vagy a táborban együtt nézni a napnyugtát.

S ezek a közösségi alkalmak összekovácsolják az embereket. Van, aki kétkezi munkára is rávehető, más le sem venné a tűsarkút. Baj? Nem. Azért, mert mindenkinek megvan a maga helye a közösségben, már csak meg kell találni a RÁ szabott feladatkört. De ugye itt, ezen a környéken nem nagyon kell amiatt agódni, hogy ne akarnának az emberek a közösségben dolgozni.

Egy régi pap ismerősöm mondta egy alkalommal: “Tanuld meg, Zsoltikám! A világot két folyadék hajtja. Az olaj és a sör…” Van benne sok igazság. Mert nem szabad sajnálni a dolgozótól a jutalmát. Ezért szoktam összekötni a közösségi munkánkat némi sörrel vagy főzéssel. Hiszen a közös étkezés, vagy kulturált fogyasztás is építi a közösséget.

S persze itt jön képbe a közös játék. Én nagyon szeretek társasjátékozni, ami a közösségépítés egyik legkreatívabb formája. Szerencsére Magyarországon a társasjátékos kultúra egyre szélesebb kört foglal el a szabadidős tevékenységek között. De az íjászkodás, céllövészet vagy a táborozásban szervezett focizás, sorversenyek szuper közösségépítő elfoglaltságok. Szükség is van ezekre, mert a gyerekek által el lehet érni azokat a szülőket, akiket rá tudunk nevelni arra, hogy a gyermekből jó keresztényt neveljen. Én ezt nem tudom megtenni, mint ahogy egy hittanár sem. Nem a miénk az a fiatal. Őket kell felelős kereszténnyé szeretni, hogy aztán gyermekeiket tudják úgy nevelni, hogy majd később az egyházközségnek élő tagjaivá tudjanak válni.

Mert a közösség építés lényege nem AZONNAL látszik. Sokszor hosszú évek kitartó munkája van egy működő közösség mögöt. Ez azonnal nem látható. S persze nem szabad, hogy a kezdeti nehézségek vagy kihívások elrettentsenek bennünket attól, hogy a közösséget vallóban élőve tudjuk tenni. Nagy küzdelem, de az igazi jutalom nem az lesz érte, hogy a templomban egymást érik a családok és a programok.

Az igazi jutalom az lesz, amikor a Mennyek országában is együtt tudunk ünnepelni.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük